Mikor hozzánk került, álmatlan éjszakák következtek ránk. Kicsi Szemit akkor még az előszobában tartottuk. Első estéinken csak sírt, és nekünk kellett elaltatni, betakarni. De aztán megtanult ugatni, és azzal vert fel minket az éjszaka kellős közepén.

Aztán megnőtt egy kicsit. Élete első pórázos sétájára a Cseke-tó partjára vittük. Először persze nagyon furcsa volt neki a póráz és a nyakörv, és nem nagyon akaródzott abban akár egy lépést is tenni, de aztán elindult, és olyan hamar hozzászokott, hogy mi is meglepődtünk.

Nem sokkal ezután kikerült az udvarra. Hiszen minden kutyának jobb az udvaron, ahol futkoshat, játszhat a macskákkal, és nyugodtan vonyíthat és ugathat még este is, mert minket már nem zavar. Megérkezett csinos kis kutyaólja is, de hogy őszinte legyek, először alig akart belemenni, mert még nagyon ,,új szaga" volt. A cserepeket mi rakosgattuk föl rá, szép színesre.

Ekkor jött a tanítás korszaka. Az magától értetődik, hogy a kutya úgy lesz okos, ha tanítják. Hát mi nem lustálkodtunk. Először megtanulta a nevét. Aztán azt, hogy tilos a gazda nélkül kimenni az utcára. Utána pedig a legrosszabb csínytevéséről kellett leszoktatni: ásni tilos!! Ez a lecke kicsit sok időbe telt, és hogy őszinte legyek, még most is felfedezek néhány lyukat, de azt már csak a kenellben. Ott pedig nyugodtan csinálhatja. Utána jött a többi parancs. Ezekről az ,,amiket tud" című oldalon olvashattok.

Aztán, mint minden kutyus, Szemi is olyan hamar felnőtt, hogy mikor elérte természetes méretét, azt hittük, hogy még fog nőni. A felnőtt kor jól kezdődött, de rossz irányba kanyarodott.

Szemi elkezdett szökni. Folyamatosan megszökött, ez ment minden nap. Persze, ha hívtuk, visszajött, de állandóan izgultunk érte.

De egyszer csak nem jött vissza. Este volt már, teljesen sötét, de elindultunk a keresésére. Hívtuk - hívtuk, de nem jött. Lehetett már nyolc-kilenc óra is, és mi meg ott üvöltöztünk, hogy: ,,Szemi! Szemi!" Akkor végre előjött az egyik kerítés nélküli ház udvarából. Megörültünk neki, de elhatároztuk, hogy ez így nem mehet tovább. Egy hónap elteltével kenellt építtettünk neki (akkor zárjuk be ide, ha rossz, vagy ha esik az eső, és persze estére). Nem nagyon szerette, de a szökéses korszaknak vége szakadt, és Szemi újra nagyon jó kislány lett.

És a tüzelések? Róluk még nem is írtam, pedig nagyon rossz és kajla lesz ilyenkor. Az első tüzelés nagyon simán ment. Egy félresikerült sétát nem figyelembe véve olyan volt, mintha nem is tüzelne. (A sétán találkoztunk egy kan kutyával, aki nagyon tolakodós volt, de szerencsére nem történt semmi.)

A második tüzelés már nagyon húzós volt. Ugyanis Szemi udvarlóra talált (egy foxi keverék személyében), aki folyton látogatta. Éjjel-nappal oda járt de mi mindig elzavartuk, ezért ekkor sem történt semmi komoly. (Kérdezhetnék, hogy ,,és a kennel?". Nem véd meg. Ilyenkor a kutyák minden akadályt leküzdenek, a legkisebb lyukakon is átbújnak, és a legnagyobb kerítést is átugorják.) Hát ez sem mehet így tovább. Amíg Szemi tüzelt, mi folyton csak rá figyeltünk, és lestük, a kis udvarló mikor bukkan újra fel. Jó, jó, vége a tüzelésnek. De csak ennek! Egy kutya minden évben kétszer tüzel! És az idegen kan egyre erőszakosabb. (Hogy őszinte legyek, Szemi nagy örömére...)
Így hát a (számunkra) egyetlen létező megoldás mellett döntöttünk. Szemi ezalatt a húzós időszak alatt a házban fog lakni. Itt tölti majd az éjszakákat, és itt lesz, ha mi nem vagyunk otthon (mivel pincénk sajnos nincs).

Hát ez a módszer bevált. A kis keverék kan azóta is néha meglátogat, de vagy nem tüzel Szemi, vagy éppen csak eltűnt. Vajon hová?...

Most már Szemi teljesen kifejlődött. Nagyon szép kutya lett belőle. Legjobb barátai mi vagyunk, és persze a 3 cicánk. Kimondott kutyabarátai nincsenek, mert minden kutyát barátként kezel. Bár egy igazi kutyabarátja azért van. A szembeszomszédunk Gréti nevű kutyusa, aki szinte teljesen akkora, mint ő, csak éppen nem szokták őt sétáltatni. Ezért kerítésen keresztül ,,beszélgetnek". Tőle tanulta meg Szemi, hogy az utcán járó minden embert, állatot, sőt, még autót is meg kell ugatni (legnagyobb sajnálatunkra).

Természetesen Szemi sem olyan bátor. Vannak dolgok, amiktől kimondottan fél. Első: a hangos dolgok. Egy traktor, vagy ha egy kutya nagyon hangosan és vadul ugat, egy kipufogó-dörrenés, vagy egy hirtelen jött kő hangos földrezuhanása. Második: a nagy kutyák. Szemi rémálmai. Még ha kerítés mögül ugatnak, akkor is félelmetesek. Harmadik: a villámlás. Ettől nagyon meg tud ijedni. Morog, ugat, hátrál. Nekünk kell megnyugtatni.

Mi körülbelül háromnaponta visszük sétálni Szemit, de nem egyszerű sétákra, még csak nem is pórázzal. Túrázni megyünk az erdőbe. A végén jól ki szokott fáradni. Pláne, ha még őzzel, vagy nyúllal is találkozunk, amiket (ha észrevesz) jól megkerget. Vagy bicóval (az a legfárasztóbb számára), vagy csak egyszerűen gyalog megyünk. Mindkettőt nagyon élvezi.

Természetesen a túrákon kívül még szoktuk sétáltatni. Mondjuk, ha boltba megyünk, vagy az utcabeli barátnőkkel van találkozónk. De Szemi kedvencei a ,,családi napok", amikor az egész családdal (gondolom mondanom sem kell, hogy Szemivel együtt) elmegyünk mondjuk a tópartra, vagy a mamáékhoz, szóval valami jó helyre sétálni.

Összefoglalva mindezt Szemi gyönyörű, okos, megértő, aranyos és játékos kutya. Néha úgy emlegetjük: a kishúgunk.

A Golden Retriever igazi családi kutya. Teljesen beilleszkedett, és pontosan megfelel minden igényünknek. Ha a teljes igazságot kell mondanom, az mindenképpen ez: Szemi családtaggá vált.